Idézet:

Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. / Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: / fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, /


árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, / menni, mendegélni, este hazatérni: / fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, /


somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel.


(Kányádi Sándor)

2011. szeptember 12., hétfő

A Dél-Zalai Erdőtáj kerékpárút

A Dél-Zalai vidék dombhátakra felkapaszkodó és völgyekbe lefutó, szeszélyesen kanyargó békés útjai minden kerékpáros számára feledhetetlen élményt nyújtanak.

E táblától indul a Dél-Zalai Erdőtáj kerékpározás céljára irányjelző és ismertető táblákkal kijelölt útja, mely Letenye és Lenti között 90 km hosszúságban kanyarog kis forgalmú és erdei utakon.



Ebből mi egy kb. 35 km-s szakasz jelöltünk ki, Lentiből kiindulva és ugyanide érkezve, egy kisebb kört megtéve.

Az út első szakaszát sík és aszfaltozott kerékpárúton tettük meg, majd jött a második nehezebb rész, mely erdei utakon (nagyrészt földes és kavicsos) és egyre magasodó emelkedőkön tettük meg. Bizony sok helyen leszállva és tolva a kerékpárt gyalogosan haladtunk. A sok látnivaló, a szép környezet, a panorámás kilátás, a tiszta jó levegő kárpótolt minket a fáradságért.

Első megálló Máhomfa, ahol két út közül választhattunk mi a romantikusabb mezei utat , a kukorica táblák közöttit választottuk, mely Kerkateskándra vitt.

A falu határában két kis horgásztó várja az utazót.


Kerkateskánd központját is a jellegzetes, hagyományos, fából készült harangláb díszíti.

Kerkateskánd egyike azon zalai falvaknak, ahol még él az állattartás hagyománya, amely hajdan az egész vidék fő megélhetési forrása volt: szarvasmarhákban és lovakban gyönyörködhetünk a falu határában, ahol kisebb lovas pálya is található.

Következő állomás Szécsisziget. A hajdani mezőváros dicső történelmi múlttal büszkélkedhet, hiszen e helyütt már a XV. században vár állott, melynek helyén ma szépen felújított kastély található. Parkjában bivaly csorda legelészik. A várkastély szomszédságában áll Zala megye legszebb barokk temploma. Szécsiszigetnek is megvan a maga erdőkkel övezett szőlőhegye, ahol festői környezetben áll a Mároki kápolna. Kerka folyó partján fekvő helység egyik szép látnivalója a Vizi-malom múzeum. Szinte bizonyos, hogy ilyen ideális természeti adottságok és a folyamatosan lakott település mellett már a középkortól kezdődően állhatott itt vízimalom. A jelenlegi formáját, tömegét a XVIII. század közepe táján a Szapáryak megbízásából nyeri el. Szécsiszigeten a malom, a malom-tó és a környező ligetes rét, a Kerka-Natúrpark része. A vízi-, és madárvilág számára ez a terület már ma is egy értékes természetes élettér.


Tormafölde előtt Lovászi felé kanyarodtunk el. Lovászi, a fekete arany egykori hazája, mely sok emléket őriz egykori földművelő és olajbányász múltjából. A 6,3 kilométer hosszú Kankalin Tanösvény egy részét bejárva láttuk az olajipar nyomát. Mostanra már mozdulatlanul álló „bólogató kutakat” és emlékhellyé nyilvánított telepeket.

A szőlőhegyeket elhagyva szép erdei tájon, de egyre meredekebb erdei utakon értünk fel kb. 300 m magasságban lévő Kishegyre. mely közvetlenül a szlovén-magyar határon magasodik, s pazar panorámát kínál a Mura-vidékre és a Lenti körüli szőlőhegyekre is. E varázslatos vidéken, amerre a szem ellát, mindenütt tölgy- és bükkerdők pompáznak.


Majd lejtős szőlőhegyi úton leértünk Lendvadedesre. Egy erdők közt megbúvó falucskába, kb. 45 lakóval. igazi tájba illeszkedő szép dél zalai falucska. Lendvadedesről erdei utacska vezet Rédicsre, ahonnan Lentiig kerékpárúton lehet haladni. De kerékpárút vezet a falu horgásztavához is.

Lendvadedesi-tótól közúton juthattunk el „Zala megye legkisebb”, de természeti értékekben annál gazdagabb községébe, Gosztolára. Az elbűvölő táj, a fenséges erdők, a mindenhol kitapintható nyugalom, népszerű üdülőfaluvá tette ezt az alig 20 fős falucskát.

Gosztolát elhagyva s Lenti felé haladva ismét erdő borította dombokon és magaslatokon haladtunk. Itt magasodó Lenti-hegyről is gyönyörű kilátás nyílt a környező tájra. Megannyi sok pincével és szőlőbirtokkal és Szent Márton áldásával találkoztunk.

Végül az út jutalmaként meredek lejtős aszfaltozott úton visszaérkeztünk Lentibe.

Bővebb ajánlások a http://www.del-zalai-erdotaj.hu/


3 megjegyzés:

  1. Micsoda gyönyörűen hangzó magyar helységnevek!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű vidék...Itt születtem Zalában,és mindig megdobban a szívem ha bármit olvasok róla,nagyon szépen összefoglaltad a látnivalókat...szerintem nincs olyan aki ne kapna kedvet ehez a túrához...:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönet és bátran mondom "fel, Zalába" !

    VálaszTörlés