Idézet:

Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. / Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: / fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, /


árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, / menni, mendegélni, este hazatérni: / fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, /


somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel.


(Kányádi Sándor)

2011. augusztus 15., hétfő

A Zala-völgyi kerékpárút Bagodtól Zalalövőig.


A kerékpárút építését a Zalalövő-Bagod vasútvonal korszerűsítése tette lehetővé, aminek során a vasúti pályát új nyomvonalon fektették le. Az így üresen maradt alépítményen épült meg a kerékpárút. A 12 kilométeres szakaszt 2006 júliusában adták át.
A kerékpárút vonala a Zala folyót követi virágzó mezők, szőlőhegyek, erdők övezte dombok között. Az egyenes és enyhe emelkedéssekkel a kerékpárút könnyen járható családbarát útszakasz. Legtöbb helyen van korlát.
  
Az első pihenő Zalaszentgyörgynél, ahol egy hangulatos kerékpáros pihenőt és játszóteret is kialakítottak. Padok, asztal, fedett helyen, és tűzrakási lehetőség, illetve nem messze ettől egy Fagyozóhoz is épült lejárat.
 
Kerékpárút mentén gyakran láthatunk legelésző állatokat a réten illetve a házaknál kialakított karámokban. Gyönyörködhetünk a gólyák méltóságot sugárzó látványában is. 




Zalacsébet elhagyva feltétlen térjünk be a Zala folyó partján lévő Malom-tanyára. Szabolcs Péter szobrászművész birtoka egy elvarázsolt hely. A kapun belépve magával ragad az udvar szobrokkal teli látványa a virágok között. Ha időnk engedi az állandó kiállítást is érdemes megtekinteni. 




És a fűzfák övezte Zala folyó, melynek medre a malom épület tövénél kanyarog. Romantikus hellyé varázsolva e birtokot, itt szállás és vendéglátás is igénybe vehető. 

Valamint ha kell, segítség a kerékpárosoknak.




Innen és több helyen a kerékpárutat, árnyékot adó fák és bokrok övezik. Néhol úgy összenőve, hogy szinte alagútban érezzük magunkat. 








A kerékpárút végénél Zalalövő-patakaljánál érdemes balra egy kis kerülőt tenni. Kis hídon átkelve a folyó felett a Vízimalom panzió felé. 
Sajnos a panzió zárva, pedig néhány évvel ezelőtt felújították és hangulatos berendezéssel látták el.

 

A Göcsej és Őrség határán fekvő Zalalövő is sok látnivalót kínál, hangulatos főtere, tájház, romai kori emlékek és a szép környezetben található Borostyán tó.

Tökéletes akkor lenne ez a kerékpárút, ha Zalaegerszegtől indulna és egészen Őriszentpéterig haladna.
Talán majd egyszer…….

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó útnak tűnik gyerekekkel is. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés
  2. Van mit fejlődni a bringások érdekében más helyeken az országban - de ez csúcs!!!!


    Sajnálom, h tegnap nem tudtam végignézni a bejegyzésedet, mert mára nagy fekete kérdőjelekké váltak a képek.

    VálaszTörlés
  3. M! Számomra is érthetetlen ez a fekete felkiáltó jel, és hogy hová lettek a fotók!
    Ezek saját képeim és a picasaweb-google helyen szépen meg vannak.S ebből a Blogból újra fel tudtam rakni!
    ???
    Klassz ez a kerékpárút csak rövid!

    VálaszTörlés
  4. De gyönyörű. A kerékpáros pihenő, ötletes. Jó lenne sok ilyet látni , Magyarország rengeteg pontján. A parlament előtt se lenne rossz. :-)

    VálaszTörlés